ROSPA0030 Maros Szoros Törpesas (Hieraaetus pennatus)
Ölyv nagyságú (42-52 cm), de annál karcsúbb vágómadárféle, mely költési területe a Bajkáltól az Atlasz-hegységig terjed. Főként a lombhullató és vegyes erdőket kedveli. Előfordul nálunk is, szórványosan költ. Két változata ismeretes, az egyik sötétebb barnás (az egész tollazat csokoládébarna), a másik világosabb. Az utóbbi sokkal gyakoribb. A test alul fehéres, viszont az evezők sötétek. Az egyenesen vágott farok rozsdás sárga. Gyakran a szárnyát szélesre tárva kering. Ilyenkor jellegzetes a tartása: a szárnyát kissé előre tolja. Ügyesen mozog fák között is, ezért nem gond számára kisebb madarakat zsákmányolni. Kis emlősökkel, hüllőkkel, madarakkal táplálkozik, melyeket főleg a földön vagy annak közelében fog el, látványos, összecsukott szárnnyal való zuhanás után. A tojó egyedül költi ki négy hét alatt a tojásokat. A hím csak az élelemszerzésbe segít be.
Darázsölyv (Pernis apivorus)
Tisztásokkal, nyiladékokkal, apró vizes területekkel, mezőkkel tarkított erdőkben költ. A darázsölyv nem hiába viseli nevét, mert táplálékának fő részét elsősorban a darazsak és azok fészkei szolgálják, amit a földből ás ki, de hüllőket, kétéltűeket, gilisztákat stb. is elfogyaszt.
Örvös légykapó (Ficedula albicollis)
Európa középső és délkeleti részén és Ázsia délnyugati részén honos. Hosszútávú vonuló, telelni Afrika Szahara alatti részére vonul. Lombos erdőkben, parkokban, temetőkben, gyümölcsösökben fordul elő, olyan helyeken, ahol elegendő fészkelőhelyet talál. Közép-Európában áprilistól októberig figyelhető meg.
Kislégykapó (Ficedula parva)
Különböző típusú erdőkben fészkel. Leggyakrabban buja, sűrű foltokban gazdag aljnövényzettel és patakkal vagy más vízzel. Kedveli a lombhullató erdőt, de nem kerüli el a lombelegyes fenyőállományokat sem. Áprilistól szeptemberig tartózkodik nálunk, rendszeres fészkelő az öreg bükkösök patakvölgyeiben. A kis légykapó tavasszal későn érkezik hozzánk, és már szeptemberben ismét elvonul tőlünk.
Nagy bukó (Mergus merganser)
Északi elterjedésű faj, állományának a legnagyobb része Finnországban, Svédországban, Oroszországban és Norvégiában található. Legnagyobb, hozzánk közel eső állománya Svájcban (450–500 pár) él.
A nagy bukók indikátor szerepet is betöltenek mivel csak tiszta, halban gazdag vizeket választanak élőhelynek. Fontos, hogy a vizes élőhely fákkal legyen szegélyezve, mivel szárazföldön fészkelnek. Télen csapatokba verődnek egy-egy folyószakaszon, nagyobb tavakon, tengeröblökben, ahol közösen vadásznak.
A faj részlegesen vonuló, egyes populációk a költőhelyet csak kis távolságra hagyják el. Az északi állomány, a Finn, Svéd és a Norvég, észak-nyugat Európában telel. Az észak-nyugati állomány viszont a nagy teleket a Fekete-tenger és mediterrán térségében tölti. Az oroszországi állomány egy része a Kaszpi-tenger vidékén és a Volga deltában telel.
A fészkelőterületekre a madarak általában közvetlen hóolvadás után érkeznek, de az időpont a földrajzi elhelyezés szerint változik.
Térkép